Monday, 25 November 2013

I. Tájékozódási Verseny Bécsben

A Minden ami túra csoport életre hívójával, Dévényi Péterrel egy borozgatós-sakkozós este megálmodtuk ennek a programnak az ötletét és rá egy hétre meg is szerveztük! Amikor a gondolatot tett követi… ennek az iskola példája eme verseny. Mellénk társult még két cimboránk, és így négyen vezényeltük le az I. Tájékozódási versenyt.

Az ötlet onnan jött, hogy Peti megcsinált egy éjjeli tájékozódási versenyt pár napja az ominózus ötlet megfoganása előtt, én meg aznap beszélgettem egy barátommal a Lainzer Tiergarten-ről, a többi meg már történelem, összeállt az ötlet. Ha adva van egy ilyen helyszín, mint ez a nyitott állatpark, buták vagyunk, ha nem használjuk ki! Eggyel überelni szerettük volna a sima mezei túrák programját ezzel az ötlettel a csoport tagjai számára. Ment a piackutatás a csoportunkban, hogy van-e egyáltalán igény egy ilyen versenyre, és mint a visszajelzések azt mutatták, hogy IGEN, bele is vágtunk a szervezésbe. Mentek a levelek, a brainstorm-ing, egyeztetések egymás között. Támogatónk is akadt, így az össze résztvevőnket tudtuk jelképesen jutalmazni. Ezúton köszönjük a támogatóknak, név szerint, Giro Kávézónak, az Ilona Stüberl étteremnek, a Made in Hungary egyesületnek a felajánlásokat

A verseny napján az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk, de a Minden ami túra csoportban hobbyként: (milyen meglepő) túrázással, falmászással, hegymászással foglalkozó emberkék vannak,  akik kis esőtől nem riadtak meg… így 14-en össze gyűltek a részt vevők (akiknek a fele lány volt!), akiket 3 csapatba szét is tudtunk válogatni. Geocaching szerű kincseket kellett megtalálniuk, egyes pontokon ügyességi, logikai, csapat feladatokat kellett csinálniuk. Közben bolyongtak a Tiergarten-ben, aki nem ismerte még most felfedezhette magának.

Mi szervezők, a barátaim nevében is nyilatkozhatok rettentően jól éreztük magunkat, és a csapatok részéről is pozitív visszajelzéseket kaptunk. Amiatt gondoltam fontosnak írni, erről a programról:
- Mert sajna egy egyetemista sem volt (biztos buli volt előző nap, vagy papírkutyák az egyetemisták az eső miatt?? – persze hogy nem… ugye?)
- Low Budget-ből, kreatívan, időt, energiát nem kímélve lehet izgalmas dolgokat összehozni, …és lehet lesz is ennek folytatása??????!!!



Bárkinek van kérdése, szívesen válaszolok rá; email címem: poison888@gmail.com vagy meglepő módon (mint mindenki más is) facebook-on is megtalálható vagyok. 


Méreg Attila

Sunday, 17 November 2013

Már harmadik éve avatjuk a gólyákat Bécsben is

Az idei gólyaavatót a Magyar Diákok Egyesülete közösen szervezte a másik bécsi diákszervezettel, az At4Hu-val, annak reményében, hogy a lehető legtöbb magyar gólyát hozzuk össze egy közös bemutatkozó bulira. Ez nem kis meglepetésünkre így is történt, mintegy 110 újonc gyűlt össze az első nap a jobbnál jobb feladatokra várva. Mivel nem ismert még mindenki mindenkit, a csoportokba való beosztás után kezdődtek az ismerkedős játékok. A hangulat gyorsan feloldódott és egymás után következtek a kihívások. A tizenkét csapat állatfajok szerint volt beosztva, melyeknek hangját hangosan kiadva tudatták a többiekkel, hogy ki hova tartozik. Természetesen az est végére az állatok hangján kívül a csapatok saját énekhangjukat is bemutathatták többieknek, inkább kevesebb, mint több tiszta hanggal. 
A nyitónapot egy rövid buli zárta, ugyanis szombaton egész nap a városban kószálva folytatódott a megmérettetés.
Reggel tíz órakor kezdődött a harc a pontokért. A belváros főbb nevezetességeinél hat darab megállót terveztünk az elsőéveseknek. Számításunkat keresztül húzva a csapatok hamarabb végeztek a tervezettnél, ezért néhány közös ráadásfeladat várt rájuk a Prater parkjában. Késő délután mindenki fáradtan tért vissza a terembe, ahol finom meleg vacsora állt a terítéken. Az eredményhirdetés és egy hangyányi sminkszünet után kezdetét vette a Semester Opening Party, melyre nem csak a gólyák, hanem mindenki, akinek kedve támadt megismerkedni az újdonsült diákokkal, hivatalos volt. A terem apránként megtelt, a szokásos jó hangulat és a jó zenék sem maradtak el.
Annak ellenére, hogy péntek délután alig ismert valaki valakit, szombat éjjel már nagyon jó ismerősökként, barátokként tértek haza az ifjak kipihenni a hétvége fáradalmait. Véleményem szerint ez a Gólyaavatók célja, amit nekünk sikerült is elérni. Örülök, hogy a részese lehettem ennek a hétvégének és remélem, hogy az „újak” közül is kedvet kapott valaki ahhoz, hogy hasonlót tegyen a jövőben.
 Képek az esemény oldalán találhatók: https://www.facebook.com/events/308264762649286/?ref_dashboard_filter=calendar ill. a két egyesület honlapján: http://mde.hu/, http://at4.hu/?q=hu
Az alábbi kérdöív kitöltésével pedig véleményt nyilváníthasz és hozzájárulhatsz a bécsi magyar közösség együttmüködéséhez. 

                                                                                                                  Tóth Gábor
                                                                                                                        MDE alelnök

Tuesday, 12 November 2013

Rund Um Wien

Kedves cimborám beszélt erről a túravonalról; ami engem, mint természet és kihívásokat szerető emberkét megfogott. Két hete el is kezdtem, eme 120 km-es bécsi kört. Egyben szerettem volna megcsinálni, „nagyobb táskával és sátorral a hátamon, akkor essünk neki felfogásban” ezt a mókásságot. Kettő nap alatt a felét sikerült is teljesítenem, de megsérült a szemem, így abba kellett hagynom a túrámat, de a héten sikerült a másik felét is megcsinálnom.




Egy kemény túrának írnám le, ha az ember egyben szeretné a kört végig csinálni. Nem muszáj, ilyen felfogásban haladni, kisebb etapokban is teljesíthető. Ahol befejezed az aktuális túrádat könnyen vissza lehet jutni a városba tömeg közlekedve vagy sétálva is. Jó leírást, pecsételő füzetet be lehet szerezni a Rathaus-ban, ami nagy segítség a természetben kóvájgáskor. A térképpel annyira nem voltam megelégedve: a városon belül igen keresgélni kellett a jelzéseket. Többször józan paraszti ésszel, körülbelül erre kell menni gondolattal vezérelve haladtam a kerületekben. Buta fejjel, az iránytű applikáció nem volt a telefonomon és nem vittem sima mezei iránytűt magammal, ami hasznos lett volna a második éjjeli szakaszon (12 órakor kezdtem el, és tisztában voltam vele, hogy belenyúlok az éjszakába, de hogy ennyire arra nem számítottam; másnap reggel 7-re végeztem). Mikor megkérdeztem az utca emberét, kétszer is rossz útba igazítást kaptam, ez is megnövelte a 60 km-es távomat. Hajnalban már én se voltam a toppon és volt félre menés ennek köszönhetően, így a tervezett helyett 80 km lett a vége. Nem bántam, mert ezt a túrát amúgy is felkészülésnek szántam az Iszinik 100-ra (ez a fordítottja a Kinizsi 100-nak, ahogy a neve is mutatja). Ez az én verzióm, nem kell másoknak is így végig járniuk. mint írtam, szeretem magasra rakni a lécet, de kényelmes tempóban is nagyon élvezhető a túra.

Első rész: 1. nap: Heiligenstadt - Pirersdorf Natural Park
2. Nap: Pirersdorf Natural Park - Erholungsgebiet Laar Wald
Második rész: 1. nap: Erholungsgebiet Laar Wald – Heiligenstadt

Az első rész sokkal szebb, a legtöbb rész erdőben halad, igaz sok a le-fel rész benne.
A második rész sík és főleg városban vezet.

Mindenkinek tudom ajánlani, aki szeretné így is megismerni a várost ahol él! Általános - jó fizikummal élvezhető kis kirándulásokat lehet csinálni az osztrák főváros körül.


Bárkinek van kérdése, szívesen válaszolok rá; email címem: poison888@gmail.com vagy meglepő módon (mint mindenki más is) facebook-on is megtalálható vagyok. 


Méreg Attila

Sunday, 10 November 2013

Laser-Tag! A játék!

„Go-go-go-go!” 26,25,24,23… az igazi játszma még nem kezdődött el, de a tűzharc megkezdéséig tartó 30 másodperc sebesen pörög visszafelé és fegyvered pirosan villogó vértedhez szorítva lélek vesztve rohansz, hogy biztonságos fedezéket találj magadnak, amely fontossága megpecsételheti az egész játékmeneted.  …3,2,1 „Go!” 


Elkezdődött!  Csend, a feszültég szinte tapintható a levegőben, a pályán senkit sem lehet látni, sikerült mindenkinek fedezékbe vonulnia. Koromsötétség vesz körül, majd hirtelen felvillannak a fények, beindul a lüktető zene, érzed, hogy a pulzus számod átveszi a zene dübörgő ritmusát, fegyvered kézhez kapod, az ujjaid pattanásig feszülnek a ravaszon, s csak a megfelelő pillanatra vársz, hogy meghúzd. És akkor bevillan a kékfény, az ujjaid reflexszerűen megrántod és hallod „Well-done!”… sikerült kilőni az első ellenfelet, de a hajsza csak most kezdődik igazán… a menedéked többé nem biztonságos, hisz a lövésnél nyilvánvalóvá vált kiléted. Pozícióváltásra kényszerülve rohansz a terem túlsó végébe a csúszdák, labdaház és a felfújható gumivárak között szlalomozva, hogy elkerüld az ellenfél célirányított sorozat tüzét, de egyszer csak megszólal a hang „Don’t give up!” Kilőttek, a „halál” 6 másodpercig tart, mellényeden kialszanak a fények és fegyvered harcképtelen, viszont nem állsz meg, mert ez alatt az értékes 6 másodperc alatt eléred az újabb fedezéket, ahonnan újabb tüzet nyithatsz az ellenfélre. A pályán egyre több piros és kék ember mozgolódik, az első perc adta kezdeti védelem felbomlik, a rejtekhelyek mind felfedezni látszódnak és megannyi harcra kész lézerfegyveres oson vagy rohan a pályán, hogy minél több ellenfelet leterítsen. Óvatosan besurransz a hátsó csatatérre és tűz „Well-done!” de a diadalünneplésre nincs idő, rohannod kell tovább, érzed, hogy az ellenség a nyakadban lohol. Felkapaszkodsz a mászóházra… egy emelt, meg még egy… egy akadály, egy boxzsák, háló, zsákutca. Vissza, jobb kanyar,boxzsák és még egy boxzsák! A vadászat kemény! Egy macska-egér harc, amiben a szerepek oda-vissza váltakoznak! A cél, hogy te legyél a vadász és ne a zsákmány… 15 kemény perc küzdés, teljes összpontosítás, de nem félsz! Csak mész előre, nincs megállás, csak akkor nyerhetsz, ha menthetetlenül küzdesz! Még rengeteg „Don’t give up !-ot” és „Well-done!”-t hallasz, míg megszólal a „Gameover!”

A harcnak ekkor vége! Te tudod, hogy mindent megtettél a győzelem érdekében. Tested teljes verejtékben úszik, legalább 2km-t futottál és minden csúszda, játszóház és vár akadályt legyűrtél és számtalan kék játékost „leterítettél”. A játék élménye magáért beszél! Az ellenfelek most már újra barátok és már együtt masíroztok az eredményjelző táblához! Nyertünk! „Well-done!”- kiáltja a piros csapat, majd mindenki a kisbüfé felé veszi az irányt, ahol pótolja a hirtelen energiaveszteséget és rövid élménybeszámolót tart a csatát csak kívülről szemlélőknek. Közben kézhez kapod az pontozó okleveled. A kemény harc eredménye talált lövések vs. téged ért lövések aránya nálam 68-99, ami a 18ból az 5. helyhez volt elég. A cél: fordított arány és az 1. hely!

Találkozunk a következő megméredtetésen a Lasermaxx-Centerben, a Bogi Parkban! Felkészültél?

Kubis Viktória

Tuesday, 22 October 2013

Lakásigénylés a legkedvezőbb áron, nem csak egyetemistáknak

Ausztria lehetőséget nyújt nagyon kedvező árú, úgynevezett önkormányzati lakások (Gemeindewohnung) igénylésére.
A lakások különböző méretűek, lehetnek egy- vagy kétszobásak. A specifikációkat a lakásigénylők száma, illetve a kínálat szabja meg. A havi költség - egy nagyon kedvező összegnek számító- 200-500 EUR között mozog, ami a lakás nagyságától és a besorolási szintjétől is függ. Körülbellül 8-9 euróval lehet számolni négyzetméterenként

Aki ki szeretne költözni kollégiumból, vagy családot szeretne alapítani, amihez szüksége van egy árban kedvező otthonra, esetleg csak egy hosszútávon is olcsó szálláslehetőséget keres, annak bátran ajánlom az igénylés lehetőségének kihasználását, hiszen az esély a megfelelő lakás megtalálására megvan. Ugyan kötelezettségek nincsenek, de feltételek annál inkább. Érdemes évekre előretervezni, hiszen a várólista hosszúsága miatt akár 2-3 évig is eltarthat, mire sorra kerül az ember.

Bécsi követelmények

Az igénylőt érintő feltételek:

  • 17 éven felüli
  •   nettó jövedelelme nem haladja meg az évi 42.250 eurót
  • zármazási helye EU tagállam
  • minimum 2 éve van bejelentve főlakcímre (Hauptwohnsitz) 

+ 1 feltétel szükséges az alább felsoroltak közül: 
  • jelenlegi lakhely túlzsúfolt
  • jelenlegi lakhely az egészségre ártalmas
  • betegség vagy idős kor miatt szükséges új lakhely
  • maximum 29 éves és még nincs saját lakása
  • a partnerével külön háztartásban élnek (összeköltözés céljából)
  • mozgáskorlátozottság
  • szolgálati lakás megszűnése


Szükséges dokumentumok:
  • személyi igazolvány/útlevél
  • születési anyakönyvi kivonat (Geburtsurkunde)
  • kereseti igazolás (Einkommensnachweis)
  • E-Card


Az igénylés folyamata

A jelentkezés költségmentes.
A jelentkezésnél kiválasztható a lakás elhelyezkedését tekintve a kívánt kerület. De ez a várakozási idő elnyúlását eredményezheti.



Besorolás:

Amint beérkezett a kérvény az összes szükséges dokumentummal együtt, kiállítják az előjegyzési dokumentumot (Vormerkschein), és megtörténik a besorolás, aminek ITT tudunk utána nézni: 


Lakáslátogatás:

A sorra kerülést követően az igényt benyújtó 2 lakásajánlatot kap. Tehát amennyiben az első opció nem megfelelő, lesz egy plusz választási lehetőség. A döntéshez 3 hét gondolkodási idő áll rendelkezésre.

Mindkét lehetőség visszamondása esetén 3 évig nem kap az igénylő új ajánlatot „Gemeindewohnung”-ra.

Abban az esetben, ha az igénylő az egyik lakás mellett dönt, akkor nincs más teendő, mint bemutatni a dokumentumokat a megfelelő körzeti ügyfélszolgálatnál (Kundendienstzenter): https://www.wienerwohnen.at/mieterin/servicemieterin/kundendienstzentren.html

Itt engedélyezik a bérleti szerződés (Mietvertrag) megkötését, és az igénybe vevő átveheti a kulcsokat.


Különleges ajánlat felsőoktatásban résztvevőknek


Egyetemisták számára egy extra, egyszeri ajánlat igénylése is rendelkezésre áll a „Studentenaktion” keretében. A diákok számára felkínálnak egy 25 – 35 négyzetméter között mozgó, egy hálószobás (garzon)lakást. Visszautasítás esetén többet már nem lehet igényelni ezt az akciót.


Követelmények a diákot illetően:
  • folyamatban lévő egyetemi vagy főiskolai képzés
  • 17-26 év közötti kor
  • az igénylést megelőzően minimum 1 évig kollégiumi lakhely (Neben vagy Hauptwohnsitz)
  • évi nettó jövedelem nem haladja meg a 42.250 eurót

Kérvény benyújtása:

Guglgasse 7-9, 1030 Wien


Szükséges dokumentumok:
  • lakcímkártya (Meldezettel)
  • személyi igazolvány/útlevél
  • diákigazolvány (Studentenausweis)
  •  igazolás a beiratkozásról a felsőoktatási intézménybe (Inskriptionsbestätigung)
  •  jövedelemigazolás (Einkommensbestätigung)
  • jelenlegi lakhelyről való igazolás (Nachweis über das Rechtsverhältnis Ihrer derzeitigen Wohnung)

https://www.wienerwohnen.at/interessentin/wohnungenfuerjunge/aktionenfuerstudenten.html

Akció gyakornokoknak és kezdő munkavállalóknak

Lényegében ugyanaz, mint a „Studentenaktion”, a következő kivétellel:
a kezdő munkavállalónak (JungarbeitnehmerIn) be kell mutatnia egy 12 hónapnál nem régebbi bizonyítványt egy teljesített képzésről.
https://www.wienerwohnen.at/interessentin/wohnungenfuerjunge/aktionenfuerlehrling.html

Linkek: 


https://www.wienerwohnen.at/interessentin/wohnungenfuerjunge.html



Gregor András 

Monday, 5 August 2013

Helló turiszt!

Először is elnézést kérnék a passzivitásomért, de mivel a pénznyomtatóm elromlott, így más alternatíva után kellett néznem, hogy fizetőeszközhöz jussak. Így kerültem már második alkalommal egy hostel recepciós pultja mögé. Munkám nagy része abból áll, hogy a turistákkal foglalkozok, és segítek nekik bécsi látogatásuk során. A világ legkülönbözőbb pontjairól érkeznek látogatók, hogy megtekintsék Európa egyik legfontosabb kulturális központját. Ebben a bejegyzésemben szeretnék néhány élményt megosztani veletek, illetve egy-két tippet adni, hogyan legyél jó turista.

  •  Ha megérkezel egy hotelbe vagy hostelbe ne várd el, hogy a neved említésére minden ott dolgozó tudni fogja, hogy most mit is szeretnél. Ajánlatos először köszönni (ha nagyon jó fej akarsz lenni meg is kérdezheted, hogy hogyan telik a napja) aztán elmondani, hogy mit is szeretnél. Egy ’helló’ csodákra képes.
  •     Bárhova is utazol, a recepciós biztosan tud minimum 3 idegen nyelven. Vedd a fáradságot, hogy legalább az alapfogalmakat megnézed valamelyik világnyelven. A recepciós nem kap külön pénzt az activity játékért.
  •   Ha különleges neved van, és tudod, hogy külföldön többnyire gondot okoz az embereknek megérteni, ne csak ismételgesd, de az útlevél/személyi igazolvány felmutatásával hosszú perceket spórolhatsz meg, és könnyítheted meg a recepciós munkáját.
  •  Mielőtt elindulnál bárhova is az internet vagy egy útikönyv segítségével nézz utána azoknak a dolgoknak, amiket szeretnél megnézni az adott városban. Ne kérdezd meg a recepcióst, hogy szerinte mit érdemes megnézni, vagy, hogy állítson neked össze egy komplett városnézést lehetőleg két napra.
  • A szobádat egy öt csillagos hotelben sem kaphatod meg reggel fél 8kor, nem pusztán viccből van feltüntetve a check in időpontja.
  • Érkezéskor a recepciós ismerteti veled a legfontosabb tudnivalókat, add meg a tiszteletet neki, hogy meghallgatod, hiszen lehet, épp olyat mond, amit kérdeznél.
  •   A recepciósok az adott hotel/hostel működését ismerik a legjobban, információkkal szolgálnak a legfőbb turisztikai látványosságokról, de a pontos vonat/busz menetrendet egy adott városba nem tudják, arra ott van a vonat/busz állomáson az információs személyzet.
  •   Ne lógj a wifi-n egész nap, hanem élvezd ki, hogy nyaralsz egy olyan fantasztikus városban, mint Bécs. Ha esetleg a túlterheltség miatt 3 és fél percre ledob a rendszer, ne pánikolj be és ordítsd le a recepcióst, hogy miért nem tudod az überfontos facebookozásodat folytatni.


    Hirtelen ennyi jutott eszembe, de nyilván a nyár folyamán még érkeznek új turisták, és kétség kívül bővíthetem majd a listát. Mint mindig most is várom a saját tapasztalataitokat is! További kellemes nyarat!

Thursday, 11 July 2013

Django elszabadul

Tarantinot vagy szereti az ember vagy nem. Én bírom, ezt az örült rendezőt. Különc figura, aki a saját elme szüleményét meg tudja valósítani, úgy hogy szórakoztasson és üssön a filmvásznon. Ismeri mindenki ezt a figurát, ha idéznek szöveget tőle vagy buliban tesznek pár tánclépést mindenkinek beugrik valamelyik filmje. Nem kezdem a korábbi alkotásait is elemezni, maradjunk a 165 perces Djangonál. Ezt a hosszt én sokalltam, de aki imádja, a rendezőt az csak örül minden egyes percnek, mert ki tudja, mikor kap ilyen párbeszédeket legközelebb (Elő kell venni a régebbi filmjeit, lehet azokban is újabb finomságokat felfedezni).

A sztori röviden: Django egy rabszolga, akit felszabadít Dr. Schultz, akit az Oscarral-BAFTAval-Golden Globbal jutalmazott Waltz alakít. Barátság alakul ki köztük és közösen kezdenek igen aktív fejvadász párost alkotni. Hőseink tervet eszelnek ki, hogy Django feleségét is felszabadítsák. A nő megmentését Leonardo DiCaprio karaktere, alias Candy nehezíti meg. Dicaprio játéka és a dialektusa nagyon erős, karizmatikus, a legjobb mellékszereplő díj jobban kijárt volna neki, mint Waltznak. Remekül hozza az arisztokrata mini Isten földesurat. Django szerepébe Jamie Foxx nem sok lehetőséget kapott és a korábban említett színészek elviszik a hátukon a filmet, amihez még egy tenyérbe mászó Samuel L. Jackson is társul. Ilyen színészek mellett nem könnyű kitűnni. A hőseinknek bonyodalmaik akadnak a tervben, de a végére sok vörös patron árán, de meglesz a happy end. A Dr. Schultz karakterének halála és a benne lévő dühnek a felszínre törése engem zavart, hiszen így a halálba lökte mind a hármukat. Megértem, hogy van olyan helyzet, amikor az ember az ösztöneivel nem tud mit kezdeni és felszínre tör, csak ez a halál értelmetlen és érződik, hogy drámaira akarta kihozni a szituációt. A polgárháború előtti hangulat bemutatását és a forgatókönyvet izgalmasabb boncolni. Brutális hely volt a rabszolgatartós vadnyugat. Mikor az afroamerikaikat kutyába se nézték és úgy bántak velük, ahogy csak akartak a gazdáik. Csupán 150 éve voltak ilyen állapotok az Atlanti óceán másik oldalán! Ezt a korszakját az emberiségnek más perspektívából közelíti meg a saját előadás módjával ez a film. Nyers és húsba maró stílusa van a sok niggerezéssel, de NEM is szép időszakról van szó, amikor ember és ember között igen nagy különbség volt. Merész szavakat adott a színészek szájába a rendező, de mindig az erős szövegeivel építi a karaktereit, amik jól ábrázolják a személyiségeket az adott filmben. A szituációk, amikbe belekeverednek, és ahogy azt meg kell oldaniuk lélektanilag, felőrli őket és a kontrollt el is veszítik idővel. Az emberi psziché tud tűrni, de mikor betelik, a pohár akkor az agresszió utat tud törni magának. 


Érdekességnek még annyit, hogy a Django lehet a 2. része egy Trilogiának, amiben saját értelmezésben nyúl hozzá a történelemhez Tarantino. A Brigantykban alternatív végkimenetet álmodott meg a 2. világháborúban. Itt egy rabszolga rak rendet a vadnyugaton. Mind a két filmben a bosszú erős mozgató rugó. Eme trilógia utolsó része meg fog-e valósulni, azt még homály fedi.



Összegezve: hosszú, egyedi (a sok vértől a végére már parodisztikus) western história Tarantinosan előadva. Oscarral-BAFTAval-Golden Globbal az eredeti forgatókönyvért Ő is megkapta a szobrait, amit megértek, de le lehetett volna faragni a végéből. A Ku Klux Klánosokat kifigurázó jelent remekül sikerült, oldotta a sok brutalitást, ami a filmben van! A Ponyvaregény és a Kutyaszorítóban erősebb filmjei, de nehéz lehet az embernek saját magát felülmúlnia. Szeretni kell a spagetti western hangulatot a filmhez és nem egy első randis film! Vártam nagyon a filmet, de egy 10-es listán csak 7-est adnék rá.

Nekem a Western műfaj nem a kedvencem, de akadnak közte számomra is tetszetős filmek, ezeket jó szívvel ajánlom:
Nincs Bocsánat, Maverick, Börtönvonat Yumába, Vissza a jövőbe 3. része, A jó, a rossz és a csúf. Érdekességkent meg végezetül: Will Smith visszautasította Django szerepét, mert ő akart lenni a főszereplő, ő akarta megölni a rosszfiút (DiCaprio), erre olvasta, hogy Waltz karaktere ránt rá pisztolyt.
A kész film bejött neki végül. Gondolom rájött, hogy Waltz csak az első felének a főszereplője, a másodikban már Django.

Az tény, hogy Django karaktere elbujhat a többi szereplő mögött, de Smith helyett Foxx jobb választás lett. 

Kis reklám a hazai moziknak: Otthon Budapesten a West End-ben nyilt meg az első 4D mozi Európában. Aki arra jár, próbálja ki! Kicsit borsos 2800 HUF, de biztos érdekes lehet!

Végül pedig egy videoblog kritika a Django-ról: 



Írta: Méreg Attila