Zavard össze a világot, mosolyogj hétfőn!

Egy újabb hét vette kezdetét, igaz, hogy a csütörtöki ünnep miatt újból rövid hétnek nézünk elébe, de ettől még nem szeretjük a jobban hétfőket.  Pontosan átérzem én is azt a fájdalmat, amikor a kellemes hétvége búcsúzás nélkül távozik, és a kegyetlen hétfő csak úgy betorpan, a maga kötelezettségeivel és ridegségével. Pont ebből kifolyólag szeretnék segíteni ezt a napot átvészelni. Szerencsére az internet jó barát ilyenkor, hiszen pár perc szörfölés után az ember azon nyomban rábukkan valami humoros dologra. Megspórolom Nektek a keresés idejét, és igyekszem heti rendszerességgel valamilyen számomra viccesnek ítélt dolgot megosztani veletek, legyen az videó, kép vagy képregény, remélve, hogy Ti is hasonlóan jót kacagtok majd rajta. Ma egy rövid videót kaptok, amin én már napok óta nevetek. Természetesen most is, mint mindig, várom a hozzászólásokat, véleményeket, azokat a videókat, amiket Ti találtok viccesnek. Jó szórakozást! 

MDE

MDE (“Magyar Diákok Egyesülete”) – der Verein der Ungarischen Studenten stellt sich vor.

MDE auf Ungarisch “Magyar Diákok Egyesülete” ist der Verein der ungarischen Studenten (VUS), welcher seit 1999 besteht. Dieser Verein hat es sich zur Aufgabe gemacht eine ordentliche Interessensvertretung für ungarischsprachige Studenten und Studieninteressierte zu sein. Der Verein besteht aus ungarischsprachigen Studenten, die ehrenamtlich einen Dienst an der eigenen Gesellschaft verrichten möchten.

Neben unserer Informationstätigkeit, die für jeden frei zugänglich ist, veranstalten wir Studentenfeste und andere Events, um sich besser kennen zu lernen. Zu jeder Frage, die das Studentenleben betrifft, stehen wir zur Seite, seien es Anmeldemodalitäten zu Studien und Vorlesungen, der Weg zur Unterkunft, oder wie man zu seinem Studentenjob kommt. Für Interessenten, welche Ihre Deutschkenntnisse vertiefen möchten informieren wir wo es Deutschkurse für ungarischsprachige gibt (Collegium Hungaricum). Diese harte Arbeit mit vorallem stark beschränkten Ressourcen muss regelmäßig mit Studentenparties, Semesteropening, und dergleichen gefeiert werden um auch den Kontakt innerhalb der ungarischsprachigen Community zu verstärken.

Unser Verein gibt den aktiven Mitgliedern die Möglichkeit sich an einer Plattform zu beteiligen und Erfahrungen in Sachen Projektmanagement, Marketing, PR und Kommunikation sowie anderen Aspekten zu sammeln, welche im späterem Berufsleben sicherlich von Nutzen sein werden. Eine freiwillige Tätigkeit schaut nicht nur im Lebenslauf bei Bewerbungen gut aus, sondern bereichert die Persönlichkeit. Der MDE-VUS ist grundsätzlich immer auf der Suche nach neuen Mitgliedern und lädt herzlich zum Mitwirken ein. Bewerbungen bitte an uns per Email: elnok@mde.hu. Zum zeitlichen Aufwand ist zu erwähnen, dass er sich in Grenzen hält, wobei zumindest 2-5 Stunden pro Woche anzunehmen sind.

So koordiniert seit mehreren Jahren eines unserer Mitglieder das AKH Projekt. Interessierte sind willkommen. (AKH Projekt: Jede Lungentransplantation aus Ungarn wird im Wiener AKH durchgeführt und da die Patienten in vielen Fällen keine fachlichen Fremdsprachenkenntnisse besitzen steht die Truppe von Anna Reiner den Patienten bei und gibt zumindest seelische Unterstützung und spendet den Patienten Ermutigung in der Muttersprache.)

Ebenso war die Herausgeberin dieser Zeitung ein aktives Mitglied unseres Vereins und hat bis vor kurzem die “MDE Post” herausgebracht. Nika ist heute passives Mitglied und diese vortreffliche Zeitung ist von unserer Seite Rechtsnachfolger  der “MDE Post” und wir unterstützen jene mit allen Kräften.

Auch der Vorstand unseres Vereins unterliegt stetigem Wandel:  die Leitungsebene ist durch fünf Personen besetzt: Gregor András, Somoskeőy Péter, Tóth Gábor und Wéninger Patrik als stellvertretende Vorstände und mir, Péter Ujvári als Vorstand. Mit einigen aus dieser Truppe sind wir seit 2009 in der ungarischen Community aktiv und arbeiten täglich an dem Ausbau unseres Leistungsspektrums.

In unserem Wirken sind wir auch präsent bei anderen offiziellen ungarischen Belangen. Wir sind immer gerne Gäste bei Veranstaltungen der Ungarischen Botschaft, dem Ungarischem Kulturinstitut (Collegium Hungaricum – unserem Vereinssitz) sowie bei den Veranstaltungen der anderen Ungarischen Vereine, die es in Wien gibt. Berichte hierüber können auf unserer Internetseite nachgelesen werden. An dieser Stelle möchten wir betonen, dass weder unser Verein, noch die leitenden Personen irgendeiner politischen Partei angehören, wodurch wir völlig unabhängig sind.

Zu unseren wichtigsten Events, die bald folgen:

So besteht weiterhin unsere monatliche Sprechstunde im Rahmen des “MDE-Giro Cafés”  und am 8. Juni ist ein fulminanter Semesterabschluss mit Modevorstellung ungarischer Designer, Volkstanzeinlage und Live-Konzert geplant. Über unsere weiteren Programme kann man sich über www.mde.hu informieren.

Vielen Dank für die Unterstützung unseres Vereins und ein erfolgreiches Sommersemester 2013.

Peter Ujvari

Az egyetemi élet titkai

Annak, hogy szüleinktől távol élünk és tanulunk, vannak előnyei és hátrányai is egyaránt. Hisz ki ne sírná vissza Anya főztjét a menzán ücsörögve, kinek nem hiányzik a frissen mosott ruha illata hetente… Ennek ellenére sokszor kifejezetten jó, hogy nem kell mindent megosztanunk a szülőkkel. Vannak dolgok, amikről egyszerűen jobb, ha nem tudnak… Íme, néhány példa, persze a lista nem véges, nyugodtan ki lehet egészíteni saját ötletekkel, tapasztalatokkal:

Nem szeretnéd, ha szüleid tudnák, hogy:

•           hányszor eszel pizzát/kebabot/käsekrainert vacsorára.
•           milyen gyakran mosol ágyneműt.
•           mennyi pénzt költöttél alkoholra ebben a hónapban.
•           törzsvendégnek számítasz a Ride-ban/Loco-ban.
•           dohányzol.
•          elvesztetted a Ride-ban a nagymamádtól örökölt medált.
•           egyszer a beadandódat a lakótársad írta.
•           mennyi előadásra jársz be.
•           mennyi csajjal/pasival kavartál amióta itt élsz.
•           milyen beceneveid vannak az ágyban.
•           van egy videó rólad, ahol szégyentelenül kevés ruhában táncolsz.
•           egyszer buliból hazajövet nagyon kerested a mellékhelységet, de nem találtad meg…
•           komolyan gondolkozol azon, hogy abbahagyd az egyetemet és hivatásos DJ legyél.
•           egyetem után egy évig csak utazgatni akarsz (az ö pénzükön).
•       gyakran csak menzára és kávézni jársz be az egyetemre.

Én és a mesterképzés! (1. rész)

Írta: Kubis Viktória

ROTTERDAM, BÉCS, STOCKHOLM… pontosan ebben a sorrendben látogatom meg potenciális iskoláim március első két hetében. Hogy a CEMS mesterképzést szeretném elvégezni, biztos. Hogy melyik városban a három közül, a választ a jó szerencsére és persze a nagyon is tréningezett felvételezető bizottságra bízom. A képzés ugyanaz. Az egyetem, a felvételi eljárás, az emberek, a város nagyon is különbözőek. Míg Rotterdam dübörög, addig az emberek Bécsben operába járnak, Stockholmban meg leginkább sehova, mert eret-fagyasztó hideg van. A hollandok lazák, a svédek vidámak, a bécsieket pedig ugye nem kell bemutatnom.

Fantasztikus, hogy Európa mennyire színes és változatos! Útjaim során betekintést nyerhettem a liberális szellemiségű holland és a visszafogott, de annál barátságosabb svéd kultúrába, aminek hangulatát szeretném megosztani Veletek! Egy mini kultúr-sétára invitállak Benneteket, első ízben a dinamikus és nagyon is multi-kulti Rotterdamban.

Március 3. Vasárnap

Gyönyörű, napos tavaszi időnek örvendhetünk március első vasárnapján, s én a repülőtér szürke falai közt kuksolok. Se baj, a tudat, hogy a vacsorám már Európa legnagyobb kikötővárosában fogyaszthatom, minden elmulasztott napos percért kárpótol. A másfélórás repülő utam, két korombeli, csoki- és cukorkazabáló, hallgassuk az mp3-at max. decibelen, holland lakos mellett, egy örökkévalóságnak tűnik. Maga a megváltás, mikor meagpillantom az első kivehető parcellákat és házakat. Nini, itt több a tenisz- és focipálya, mint a ház! Ezt sportmegszállott lényem máris pluszként könyveli el. „De miért vannak kivilágítva a termőföldek?”- tűnődök, miután beteltem a sportpályák látványával. Az első gondolatom, „Te Jó Ég, csak nem itt fogunk landolni?” - után, biztos vagyok benne, hogy vagy tulipánt, vagy marihuánát dédelgetnek ilyen nagy gondoskodással. Mint később felvilágosítást kapok, feltevéseim tévesnek bizonyultak, s be kell érnem egy szimpla „legelők előkészítési folyamata” magyarázattal.

Már a buszon zötyögök a mini reptérről a több mint 600,000 embernek otthont adó városka felé, s meg kell, hogy állapítsam, hogy a némi angol-száz stílust imitáló házaknál a függöny nem divat. Így teljes panoráma képet kapok a holland családok mindennapi életéről… nem rossz! Az első holland szó, amit húsz perces buszos utazásomnak köszönhetően megtanulok „Haute”, megálló. Mielőtt újabb hasznos szót sajátíthatnék el, arra leszek figyelmes, hogy a mellettem folyó konverzációból mindent értek. Magyarok! Még itt is? Útbaigazítás kapok tőlük a szállásom felé, ahová teljesen kimerülten és éhesen érkezem. Mikor megpillantom a hostelem, elakad a lélegzetem! Sárga, kockaházak, egymás-hegyén hátán, élükre állítva, a „cube-houses” vagy „Kijk Kubus”, ahogy a helyiek nevezik! Az első a híres rotterdami építészeti remekművek közül, amit megcsodálhatok. Az ámulatból még akkor sem ocsúdom fel, mikor elfoglalom a tágas hétágyas szobám, ami a következő két nap az otthonom.

Március 4. Hétfő

A nagy megmérettetés napja. Szinte biztos voltam, hogy az elsők közt ébredek, hisz a fokozott izgalom a felvételi interjú és szóbeli teszt miatt, általában korán kiugraszt az ágyból. Tévedtem, három rendkívül szorgos szobatársam megelőzött. Ébredés után bőséges reggelim, festői kikötőre való kilátással egy francia lány társaságában fogyasztom, aki diák ismerőseinél volt látogatóban. Mint turisztikai érdekességet, „építészet-látványosság túrát” ajánl, a holland „crazy architecture” megismerésére. „Crazy” eléggé, mondom magamban, s közben a „cube-house”okra gondolok, minek egyikében ülünk. A reggeli kávézgatás után, minden eltévedési, dugó és egyéb fennakadás lehetőségét latba vetve, időben indulok az Erasmus egyetemre, amit igen, a valaha Rotterdamban élő Desiderius Ersamusról neveztek el. Mivel nem volt szerencsém eltévedni, dugóba sem keveredtem és a metró sem robbant le, elég korán, vagy másfélórával a megbeszélt időpont előtt érkezem a helyszínre. Az előttem lévő jelentkező azonban valószínűleg nem számolt a fennakadási lehetőségekkel, neki sikerült dugóba keverednie és késnie. De se baj, Viki itt van, majd beugrik helyette! Örülök, hogy vagyok, nagyon szívesen máskor is! Mint később kiderült a dugóban fennakadt diák szintén Bécsből, a WU-ról jött, Sisilnek hívják és nagyon hálás, miért beugrottam helyette.

Délután három óra mire fellélegezve kilépek az Erasmus intézet kapuin, s elindulhatok az első felfedező városnéző túrámra. Messzire viszont nem jutok, mert korgó gyomrom már az első metrómegállónál emlékeztet, hogy mennyire kimerültem a felvételizés alatt. A városszíve (Beurs) az első úti cél, reménykedve, hogy valami ínyenc konyhára akadok. Hát, amit tanultam, ha Rotterdamba mész sok helyi specialitást ne keress, főleg ne a központban, mert hoppon maradsz. Végül is a minden sarkon álló meki és temérdek gyors kínai kajálda közül egy bio-bárra esik a választásom, bízván, hogy valami finom saláta akad a fogamra. Csalódnom kell, de éhes szájnak minden falat mennyei manna, így az előrecsomagolt, szerencsésebb esetben csak reggeltől a polcon fekvő salátával kell beérnem. Vigasztalóul veszek egy zacskó „hand-made” csokoládét is. És ha főzés nem is a szakterületük, a csokoládéhoz nagyon is értenek, sajnos a zacskó tartalma a következő öt perc alatt ki is ürül.

De Bijenkorf

A város egyik főutcáján sétálgatok, valószínűleg a kissé elhanyagoltabb részén, mivel minden második üzlet a pesti kínai áruházakra emlékezet. A második holland szó, amit elsajátítok, „koarting”, akció. Közben próbálok összefüggést találni Rotterdam és az egyik tér közepén álló óriás Mikulás szobor között. Megfejthetetlen! Vagy ”crazy architecture”? A városba érkezésem óta valami furcsa érzés kerített hatalmába. A Mikulás szobor előtt ácsorogva rájöttem, miért. Hogy lehet az, hogy rajtam kívül senki sem mászkál térképpel meg fényképezőgéppel a kezében? Ezért aztán majdnem hangos ujjongásba török ki, mikor a Westersinger út mentén fekvő mesterséges kanális mellett rajtakapok két turistát, amint a térképet tanulmányozza. Az idilli sétám során lehetőségem nyílik a „crazy architecture” valódi megismerésére. Az aranyos, százéves házacskák mellett egyszeriben csak óriás, fura alakú, szokatlan színű, extra modern felhőkarcolók ugranak elő. Majd megint romantikus stílusú épületek és égig érő gigantok váltogatják egymást egyre sűrűbben. Ráakadok egy… hmmm… nevezzük „rácsba zárt baltaélnek”, eredeti néven De Bijenkorf, vagy 7méter magas, fémből készült mesterműre, amit egy magyar származású építész tervezett. Ez a „holland Mariahilfer” kezdete, amit furcsa mód gyorsan lesétálok, üres kézzel visszaérve a szállásra. Ma sikerül szóba elegyednem a holland szobatársammal, akiről kiderül, hogy heti két napot tölt a hostelben egy gyakorlat miatt. Később egy kanadai lány társul hozzánk, aki a holland és német identitástudatot kutatja, hogy miről már nem emlékszem, mert elnyom a nehéz álom.

Március 5. Kedd

A hazautazás napja. Egy kényelmes reggeli után kicsekkolok a hostelból, majd megtervezem a „hogyan ismerjük meg a várost félnapban” második felvonását. A folyópart mentén kezdem a túrát. Az idő pompás, arcomon érzem a vízfelszínéről visszatükröződő napsugarak perzselő melegét, ugyanakkor némi tenger felöli, friss szellő hűsíti arcom, még nem merem levenni a kabátom. Tavasz van, virgonc sirályok repkednek a víz felett, miközben teherszállító hajók süvítenek el mellettük. Élvezem, de rajtam kívül és pár ráérő horgászt leszámítva, nem találkozok senkivel. Talán tilosban járok? Néhány száz méter után ismét a rotterdami tipikus látkép fogad, felhőkarcolók és óváros maradék mix-elegye. Előző nap a holland szobatársamtól felvilágosítást kaptam, hogy nem ízlésficamban szenvednek, hanem a 2. világháború jelentős pusztítását modern, funkcionálisabb épültetekkel próbálták helyre állítani. Az biztos, aki építészet tanul, annak a rotterdami városnézés kötelező! Hollandi második legnagyobb városában minden sarkon egy újabb „crazy architecture” van készülőben.

Jean Paul Gaultier

A másfélórásra tervezett gyalogtúrám félidő alatt megteszem. Szerencsére a múzeum negyedben jutok holtpontra, ahol a „kultúrámat” más szemszögből közelíthetem meg. Első állomás a Kunsthal, Jean Paul Gaultier exhibition! Bár ez „az ismerjük meg a Rotterdamot” programhoz sehogy sem kapcsolódik, egy miden nőnek álma ruhakiállítást nem lehet elszalasztani. Csak ámultam és bámultam a szűzies madonna ruhák, az extravagáns fűzők és a többi „hétköznapi embereken sosem látod” ruhakollekció bemutatón. Szerintem több fotót készítettem fél óra alatt az egész kiállításról, mint magáról a városról a három napban. Hogy azért eredeti tervemhez hű maradjak, megpróbálkozok egy másik múzeummal is, ami a város történelmét mutatja be. Ez a múzeum legalább ötször akkora, mint az előző, de én már két perc után az „exit” felirat után lesegetek. Sajnos, végig kell mennem az összes termen, mire ráakadok a kijáratra, így akaratomon kívül is vagy harminc perc történelem órát abszolváltam. Végre kint! Ez a sok kultúrahajsza meghozta az étvágyat! Még mindig van vagy két óra szabadidőm a reptérre indulásig, így a városközpont felé veszem az irányt gyalogszerrel, hátha valami különleges harapni valóra akadok. Szimatom nem csalt, egy látványos, kb. 3méteres pespi-s dobozhoz ragasztott stand előtt ebédelni vágyók sora kígyózik. Nem tudok ellenállni, csatlakozom a tömeghez, s én is kérek abból az „egy panírozott kövér virslire” emlékeztető sült dologból. Hmm… ez finom, krumpli-krokett. Leülök a helyi Word Trade Center elé, lekerül a kabát is, próbálom meghatározni az embereket. Bár azt mondják, a hollandok jellegzetesen magas homlokúak, vörösesszőke hajjal, erre nagyon vegyes a társaság, feketétől-sárgáig és mind éppúgy holland. És hoppá, az embertömegben radar szemeim kiszúrtak egy járókelőt egy focilabda-nagyságú ostyával a kezében. Nekem kell egy olyan! És már rohanok is lefele az utcán, reménykedve egy kis édességben. Bingo! Meg van a waffel-stand, kéttenyérnyi méretű, helyben sütött waffel mézes mártással összeragasztva, olyan igazi piros-fehér kockás papírban… isteni! Lassan a buszállomás felé igyekszem, mikor újabb ínycsiklandó illatok csábítanak más utakra. Bár a „Goudose stoopwafels” után úgy érzem, szétpukkanok, anélkül azért mégsem mehetek haza, hogy meg ne kóstoltam volna azokat a mini palacsinta golyókat, sok vajjal és porcukorral leöntve, ami „poffortjes” néven fut. De ez tényleg az utolsó. Menet közben még áthaladok egy piacon. Szerencsére már nincs nálam elég kézpénz, hogy még a holland sajtok íz világát is felfedezzem, kockáztatva, hogy nem férek bele majd a szűkre alakított repülőgépi ülőalkalmatosságokba. Így biztos tudattal érkezem a Hague reptérre. A gép felszállásra várok, mikor ismerős arcot pillantok meg. A dugóban rekedt csaj, Sisil. Beszédbe elegyedünk.

-„És te hol szálltál meg?”-kérdem.

-„Áh, én couchsurfing-eltem.”

-„Couchsurfing?”

Folyt köv.

Nagy Éva vagy Kiss Ádám, kinek hogy tetszik

Interjú a Showder Klub egyik legnépszerűbb humoristájával, akit bécsi fellépése után sikerült mikrofonvégre kapnom. Az interjút nagyon komolyan vette, viszont amint befejeztük, ugyanúgy szórta a poénokat, mint előtte a színpadon.

Ha mondhatjuk így akkor neked megvalósult az álmod, hiszen mindig is Fábry Sándorral szerettél volna dolgozni, kis korod óta rajongtál érte, így van?

Képzeld el én kis koromban nem csak vele szerettem volna dolgozni, hanem Fábry Sándor szerettem volna lenni. Úgy, mint valaki tűzoltó, vagy vasutas, én Fábry Sándor szerettem volna lenni. Anyukámék tök sokat röhögtek rajta, és akkor tudatosult bennem, hogy nekem ez kell. 2004-ben odakerültem hozzá, mint gyakornok, egy hivatalos senki voltam. Főztem a kávét, fénymásoltam a kávét, ’ezt a tollat Ádámka vidd oda’, és én lelkesen vittem a tollat. Fantasztikus feladataim voltak. Innen avanzsáltak fel táblatartóvá. Én tartottam a táblát, amiről Sándor olvasta a jól ismert kifejezéseket. És eközben, ez volt egy fél év körülbelül, szívtam magamba a showbusiness-t, megszoktam a kamerákat, stb. 2006-ban pedig megnyertem a Dumafesztivált, amelyen Sándor ott ült a nézőtéren, de másnap a munkahelyen már nem ismert fel, hogy én vagyok az a csávó, akin sokat röhögött, hanem szóltak neki. Erre ö felhívott a színpadra, majd lement. Később elmondta nekem, hogy ezt ö mélyvíznek szánta, hogy megnézze, mit csinál a kiscsávó 500 fizető néző meg 800 kamera előtt. Én ott lenyomtam egy durva 10 percet, úgyhogy amikor jött vissza, mondtam, hogy Thank you for your cooperation, ez itt az Esti Showder Kiss Ádámmal. Innentől kezdve nem engedtem vissza. Ez nagyon vicces lett. Aztán ebből lett egy rendszer, hogy én minden felvétel előtt nyomtam 10 percet, hogy mindenki hangulatba jöjjön, hiszen sokkal jobb a Sanyinak, ha egy bemelegített közönséget kap. És így lettem én a felszopó ember, a pornóiparból átvett kifejezéssel élve. Ezt csináltam olyan fél évig-, évig, és utána lettem Gag csapattag, ami a legnagyobb elismerés Sándornál. Ők a kreatív munkásai, az ö szeme és füle, összeültünk hetente kétszer, ki mit látott, és összedobtuk a műsort. Mindig kaptam feladatokat, aktuális témáról kutatni és ahhoz vicceket írni. Elkezdődött az, hogy nagyüzemben kellett termelnem a poénokat, nem magamnak, hanem másnak. Szépen fokozatosan minden munkakörbe beleszoktam, idáig még mindig teljesen ingyen, de úgy gondoltam, hogy az a fizetségem, hogy magamba szívom ezt az egészet és eltanulom. Így történt, hogy amikor elindult a Showder Klub, akkor nem estem össze, hogy hú, mennyien vannak. Ezért én nagyon sok mindent köszönhetek a Sándornak, úgy, hogy kvázi ö semmit nem tett, egyszerűen csak jelen volt, hiszen gyermekkorom óta etalon, meg überhaupt. Végülis sikerült az álmom, mert most már nem Fábry Sándor szeretnék lenni, hanem Kiss Ádám, de ahhoz kellett Fábry Sándor, hogy én Kiss Ádám lehessek.

Tanárgyerek voltál, kétszeresen. Sok történetet hallottunk erről, volt ebből előnyöd esetleg az iskolában? Kivételeztek veled? Ha nem is a szüleid, de esetleg más tanárok?

Végülis igen, szerintem eléggé kellemetlen szituáció ez, főleg egy kis városban, ahol szinte mindenki mindenkit ismer. Ott voltam én az igazgató kisfia, meg a tanár néni kisfia, hát az okmányirodába megkülönböztettek, hogy Ádámnak jöjjön előre, de ugyanúgy orvosnál, bárhol. Ilyen pozitív diszkriminációval folyamatosan találkoztam, mindenki tudta, hogy ki vagyok. Mire én leérettségiztem ebből elegem lett, és arra vágytam, hogy elmenjek egy olyan városba, ahol azt mondják, hogy ’ez meg kicsoda?’. Felmentem Pestre, bementem a Dumaszínházba, azt mondták, hogy ez meg kicsoda, hát nekem megvolt az örömöm, volt egy szép 2 évem. Most meg már az egész ország ismer, nem panaszkodom.

Nem kíméled a magyar celeb világot. Volt már ebből valamilyen konfliktusod? Aki esetleg emiatt megharagudott volna rád, vagy megsértődött volna? Vagy akár durvább fenyegetés?

Sértődést mondjuk én konkrétan le sza**m. Nem az a dolgom, hogy a celebek lelkét simogassam hanem, hogy vicces legyek. És ha senkiháziak csinálnak semmit, és erre verik a mellüket, akkor én pont ilyen görbe tükör vagyok. Kifigurázom én a saját nagyapámat is, a családomat, akkor nehogy már egy vadidegen ember sértődjön meg ezen. Durva konfliktusom még nem volt, de nem is itt szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy még senki nem verte szájba Kiss Ádámot. De persze voltak ebből ügyek, telefonok a Dumaszínházba. De ez van.

Viszonylag fiatalon sikeresen befutottál, nem félsz, hogy hamar kiégsz vagy megunnak esetleg?

Ja, de. Minden nap. Rettegek. Az a baj, hogy kicsit idősebbnek is érzem magam, hiszen annyi minden történt velem az elmúlt 7-8 évben, hogy szinte 40 évesnek érzem magam. Sokkal nagyobb lángon égek, mint 20 éves korom előtt, és ez sokkal jobban felemészti az embert. Plusz, amikor van egy kis szabadidőm, arra is rányomja a bélyegét ez az egész, hiszen nem tudok lemenni a boltba vagy csak sétálni, mint egy normális ember. Az emberek néznek, sutyorognak, az nem valami jó. De hogyha egészséges arányban húzok kéziféket, tehát nem ömlök folyamatosan a tv-ből, nem vállalok el mindent, ami miatt felhívnak, akkor ezt lehet úgy kordában tartani, hogy egészséges adagot kapjanak belőlem és ne az legyen, hogy már megint itt van, már megint itt van…  Időnként lemondok műsorfelkéréseket, épp a héten hívtak egy rádióműsorba műsorvezetőnek, amit szintén nem vállaltam, pont ezért, mert nem akarok még egy csapból folyni. Ez amúgy egy napi műsor lett volna, ami ugye egy év után is napi műsor, ami elég durva. Ha azt mondja valaki, hogy ’jössz Kiss Ádámra? áá nem, egész nap öt hallgatom. ’ Ez hatással lenne a humorra is, amíg ez így megy, én nem akarok semmi mással foglalkozni.

Van nálad tabu?

Hmm... ezt inkább az este szüli, hogy mit meg mennyit. Sokszor ott döntöm csak el, hogy valamit illik vagy nem illik. De külön téma nincs, amit kerülnék. Nincs az, hogy most nem beszélek Istenről vagy ilyesmi. Múltkor is feltettem egy képet a pápáról egy vicces képaláírással, és mindjárt én lettem az ateista. Kommentországban élünk sajnos.

Többször felröppent a hír, hogy te lehetnél Fábry Sándor utódja. Mi a véleményed erről?

Azok az újságírók röppentik fel, akiknek épp nincs más dolguk. Már nem is lehetnék az utódja, hiszen az befejeződött, amit ő csinált. Akkor lettem volna az utódja, ha ő abbahagyja és én a következő csütörtökön ugyanazt csinálom. Remélem, hogy lesz saját showműsorom, de az nem olyan lesz, mint a Fábry Show, egy teljesen újat szeretnék. Legfeljebb így lehetek Fábry utódja, hogy lehet, hogy lesz majd egy showműsorom egy kereskedelmi csatornám, de ennyi.

Nem gondolod, hogy hígult a mezöny a Dumaszínházban?

De, gondolom. Az a baj, hogy az emberek is sokkal okosabbak ez ügyben, kialakultak az arcok. Amikor mi elkezdtük nem volt senki, volt egy Fábry Sándor és ennyi. Nekünk ezt magunknak kellett kitaposni, úgy csináltuk a Showder Klubbot, hogy nem volt séma előttünk, hogy ezt hogy kell, egyszerűen magunknak, ahogy jónak éreztük. Így, hogy ez már egy jól működő gépezet, jönnek az új arcok, hogy, de jó én megyek a Showder Klubba és humorista leszek, de ez nem ilyen egyszerű, illetve kell némi rutin ahhoz, hogy színpadon legyen az ember. Mielőtt elindult volna a Showder Klub mi itt-ott amott felléptünk, gyakoroltuk az egész szituációt. Aki meg most kitalálja, hogy ö humorista lesz, az most beállhat a sorba, aztán egyszer, ha bekerül a Showder Klubba akkor az egész közönség majd azt mondja, hogy ez egy sz*r. De az elején én ugyanilyen sz*r voltam, mert nem tudtam, hogy ez mi fán terem, hogy is működik. Jó lenne, ha nem úgy kezelnék az embereket, hogy Kiss Ádám jó a többi sz*r, hanem örülni kéne annak is, aki más. Pont ezért nekik ez sokkal nagyobb harc, levetkőzni ezt az előítéletet, a hasonlítgatást. Pont emiatt érezheti azt a néző, hogy hígult a mezőny, pedig aki bekerül a Showder Klubba, ö már több fordulón át jutott.  De én sem lehetek mindegyikben, szóval ez rólam is veszi le a terhet. Szeretni kell az újakat is.

Mennyire vagy spontán a színpadon? Vagy inkább előre felépített műsorral szeretsz dolgozni?

Összebiggyesztem a fejemben előre, úgy kell elképzelni, mint egy erdei ösvényt, és erről lehet letérni, ha például valaki feláll, köhög, vagy csak eszembe jut valami. Szoktam változtatni persze, a közönségtől függ többnyire. Vázaim vannak, amik fixek, és azokat szoktam úgymond színezni.

Hogy kezeled a népszerűséget?

Most már tök jól. Egészen belejöttem már. Nyilván az elején voltak problémák, vagy inkább úgy mondanám, hogy kellemetlen szituációk. A túl sok szeretettel nem tudtam mit kezdeni. Én pont az a fajta tv-s személyiség vagyok, akihez bátran odajönnek, hogy hellószia csá, kétlem, hogy Szellö Istvánt hátba veregetik, hiszen teljesen más műfajt képvisel.  Engem simán leszólítanak a boltban, hogy mi a helyzet, de nekem ö csak egy idegen. Én nem látok ki a tv-ből, ezt nagyon sokan nem értik. Emiatt volt egy kis furcsaság az elején. Most már el kell mennem külföldre, ha egy jót szeretnék sétálni, anélkül, hogy bárki is leszólítana. Amikor ki akarok kapcsolódni, akkor minimum egy országgal arrébb kell menni. De ez a busz már elment, és félre ne értsd, nem panaszkodom, de 2004-ben nekem senki nem mondta, amikor a tollakat vittem, hogy ma nem fogok tudni lemenni a boltba, hogy kialakul a spontán Kiss Ádám simogató klub.

Miért pont Szütyiő? És mi is az a Szütyiő?

A könyvem címe. Ennyi. Örülök, hogy nem szütyő, mert az nem a könyvem címe, hanem egy használati tárgy. Ez volt a Kőhalminak is a baja, hogy ilyen szó nincsen, én meg mondtam, hogy innentől van. Ha valaki azt mondja, hogy Szütyiő egyből az én könyvem jut eszébe. Amúgy a haverommal van egy szokásunk, hogy kicsit ilyen franciásan mondunk dolgokat. A Szütyiő a szütyőnek a francia változata, és amikor én kitaláltam, hogy írok könyvet, ami nem egy regény, meg nem is Ghandi mondásai, hanem inkább egy nagy táska, szatyor, vagy doboz, amibe beledobáltam az írásaimat, ötleteimet. De akkor már ne doboz legyen, hanem vihesse is magával, legyen szütyő, de akkor ne szütyő, hanem szütyiő. De ezt azon az egy darab haveromon kívül a világon senki nem érti, de ez pont ettől jó. Ha valaki megkérdezi mi az a szó, az Kiss Ádám könyve. És most lett új könyvem is, Kiss Kiss Benk Benk címmel.

Van kedvenc humoristád?

Magyarok közül Bödőcs Tibor, Kőhalmi Zoltán. Amerikai mondjuk Louis C.K. Angol Ricky Gervais. Német pedig Stefan Raab.

Van különbség a külföldi fellépés és az otthoni között?

Minimális. Igazából én ez vagyok, nem nagyon tudok osztrák poénokat mondani például. Most több német szót tettem bele a műsorban, de tegnapelőtt Komárnoban léptem fel, ott annyi volt a különbség, hogy a szlovák rendszámokat említettem meg luxusautókon. Mindig próbálom megtalálni azt a mini dolgot, ami oda illik, hiszen minden helynek van valami speckója. De többnyire minden ugyanazt mondom. 

Welcome! Wilkommen! Üdvözöllek!

Az eddig már jól ismert bécsi online diákújság, mostantól megújult formában, de hasonlóan a bécsi magyarokat képviselve, Live it Vienna néven blog formájában szól Hozzátok! Az újdonságok közé tartozik többek között a blog mindenfajta egyesülettől való függetlensége. Ez azt jelenti, hogy bárki megoszthatja élményeit, tapasztalatait vagy akár véleményét is. Ha Ti is hozzá szeretnétek járulni a blog sokszínűségéhez, ötleteiteket küldjétek a nika.csicsoova@hotmail.com e-mail címre, és vegyetek részt Ti is a szerkesztésben!